“Mindig szerettem Dukay Barnabást hallgatni, az ő tapasztalásának komplexitása lenyűgözött már a kezdetektől fogva. Ugyanakkor fogalmazásában mindig egyszerű, megállapításai evidensek, és kíváncsisága örök. Attitűdjében mindig is tanító volt, de olyan, aki csak annak beszél, aki hallgatni tud. Alapvető élményem róla, hogy még legelső találkozásaink egyikén, akadémista voltam, felugrott hozzánk egy beszélgetésre. Épp csak a kert bejáratánál voltunk, amikor fürgén lehajolt, felemelt egy lehullott, kissé már összeaszott almát és a kerítés mellé helyezte nagy műgonddal. „Mégiscsak egy élőlény, ne tapossunk rá!” – mondta, majd tovább sétált.”
“Gyöngyösi Leventével 12 éves korom óta ismerjük egymást. Mindig is szerettünk beszélgetni, mert azoknak hőfoka sosem volt langyos, és sok mindenben különböző világlátásunk ütköztetése sosem volt érdektelen. Ennek a harminc évnek a néha szoros, néha lazább baráti kapcsolata, hajnalig nyúló vitatkozásai, közösen megélt felfedezései mind-mind nyomot hagytak ezen a beszélgetésen. Így aztán az egymás mondataiba való lelkes közbeszólást, félmondatok elharapását, témákra lecsapását, majd újra gondolását vegyék egy 30 éves barátság egy pillanatfelvételének, ahol a másik őszinte becsülése mellett a kritikai él is kibújik, tán többször is, mint egy ilyen beszélgetéskor általában lenni szokott.”
“Kecskés D. Balázzsal nagyon vártam a beszélgetést, mert most találkozhattam vele és kérdezhettem őt először a szakmánkról. Kívülről nézve abszolút a szerencse fia, és olyan, mint akit a szakmája és tehetsége a tenyerén hordoz az életben. Megtapasztalva azonban önmarcangoló természetét és állandóan kétkedő, ám a minden délelőtti dolgozásból nem engedő énjét, egy sokkal érdekesebb és sokszínűbb alkotó képe bontakozik ki természetesen, mint az elsőre látszana. Mindig érdekes egy alig harminc éves alkotó megnyilatkozása sok év távlatából, de talán még érdekesebb most, amikor a jelen kérdéseire keresi mindennél elhivatottabban a válaszokat.”
“Vajda Gergely édesanyjának és édesapjának gyerekkorom óta nagy csodálója voltam. Művészként mindketten messze kiragyogtak a saját területükön. Ezért is hihetetlenül izgalmas, hogy mit hozott magával Gergő ezekből a génekből, az operában eltöltött gyerekkorból, a legmagasabb szintű fúvós és kamara kultúrából, és mindez hogyan ötvöződik a zeneszerzésében, vezénylésében. És mint mindig, ha Gergővel pár szót is váltok: egy örökké úton lévő, mindenre kíváncsian rákutató, a nyitottságot alapértelmezettnek vevő művész portréja bontakozik ki a beszélgetésből”
“Bali János az, akivel az ember mindig is beszélgetni akart. Nem csak lenyűgözően széles látóköre és elképesztően megalapozott tudása okán, hanem személyiségének mindig kedves és előzékeny természete miatt is. Kedvesen tanító attitűdje miatt mindig biztos lehet benne az ember, hogy a következő két percben hallani fog valami olyanról, aminek a létezéséről sem tudott odáig. Állandóan határokat kutató zeneszerzése mindig felfedez valamit, és ha lehet más perspektívából szemlél, mint az általános. Vele a beszélgetés mindig élmény és mondatait azonnal nyomdakészen tálalja, ahogy csak azok tudják, akiknek rend uralkodik a gondolatai és ismeretei közt”
“Balogh Máté a fiatal generáció legtevékenyebb tagja mind zeneszerzésben, mind közéleti megnyilvánulásokban. Ritka, amikor egy alkotó épp olyan fontosnak tartja a szűkebb szakmai közösségének megszervezését, mint saját pályájának alakítását. Ez csak szellemi és időbeli jólszervezettséggel férhet be egy fiatalember életébe. Ennek a gondolkodásnak a gyökereit próbáltuk megtalálni beszélgetésünk során, érintve olyan zeneszerzőileg fontos témákat is, mint a jó radír, vagy épp a zenetörténeti kapcsolódási pontok megtalálását egy ifjú szerzőnél”
“Sáry Lászlóval pont húsz évvel ezelőtt dolgoztam legelőször a Bárka színházban egy kísérőzene kapcsán, amit ő írt, én pedig besegítettem a hangszereléssel. Már akkor lenyűgözött a teljes lényét átitató zene, az Élet minden formájának tisztelete és az állandó kíváncsiság állapota. Személyének végtelenül kedves ám nagyon is élesen látó természete a Színművészeti Főiskolán és a színházi életben legendás volt már akkor is, most is. Tanítás közbeni mondatait, történésekre adott reakcióit, gesztusait a mai napig felemlegetik társaságokban, színházi büfékben, beszélgetésekben. Legelső mondata húsz évvel ezelőtt épp az volt a Bárka próbatermében hozzám a munka kapcsán, mint most, amikor felhívtam, hogy elhívjam erre az interjúra: „Danikám, én nem tudok semmit!”. Ezt már akkor is csak mosolyogva fogadtam, ugyanúgy, mint most. És annak szurkolok, hogy kortársunként még sokáig „ne tudjon semmit” ezen a földön”
“Matkó Tamással mindig is könnyű volt beszélgetnem, mert zeneszerzői pályáján épp olyan fontos helyet foglalt el a színház, mint az enyémen. Ebből kifolyólag sok megfogalmazásunk egyértelmű a másiknak, sok látószögünk egyezik. Ám az egyezéseink dacára a végeredményeink teljesen különbözőek voltak, így mindig volt miről beszélni. Tamásban mindig lenyűgöző volt az ismeretlen kutatása, a lehetőségek számbavétele és váratlan felhasználása és hogy képes a világot úgy nézni, hogy bármiből zene válhasson a kezei közt. Mivel már sok éve Németországban él, így régen volt lehetőségünk egy kiadós és jó hangulatú beszélgetésre, ami vele mindig is garantált volt. Most mindent bepótoltunk.”
“Bella Máté abszolút üstökösként tűnt fel a generációjában, nem lehetett nem odafigyelni rá. Nagyon hamar elismerést és megismerést vívott ki magának mind a pályatársak, mind a közönség előtt. Aztán mindenkit meglepett azzal, hogy érdeklődése nem korlátozódott a mainstream kortárszenei sikerekre, hanem átkirándult a pop és egyéb zenei területekre is. Ráadásul mindenhol hatalmas sikereket aratva. Erről a minden iránt nyitott és minden területen a maximumra törő szemléletről beszélgetünk és arról, hogy mi lehet az útja a mai fiatalokhoz a kortárs zenének.”
“Soós András komoly elhivatottsága „az Ügy” iránt azonnal megragadja a vele beszélgetőt. Elképesztően széles előadói repertoárja a korai többszólamúságtól az amerikai minimál zenéig, minden mondatát többszörösen aláhúzza és érvényessé teszi. Épp ezért volt izgalmas vele végigbeszélni az opera gyerekkórusától a Dobszay által fémjelzett iskolán át a 180-as csoport felfedezésein keresztül a saját alkotói útja megtalálását. A hihetetlenül gazdag életutat átjárja egyfajta nyugodt szemlélődés, ami miatt mindig jól eső és elgondolkodtató érzés vele beszélgetni.”
“Dobszay-Meskó Ilona akaraterejét és céltudatosságát minden alkotó megirigyelheti. Tudatos, mindenre kiterjedő megtervezése az élettel és az idejével kapcsolatban irigylésre méltó. A zeneszerzői ambíciójának tudatos fokról-fokra való türelmes felépítése teljesen egyedivé teszi munkásságát és világ szemléletét. Ezt, a még konzervatóriumi idők előttről való, elhatározást beszéljük végig, ami végül a zeneszerző társadalom egyik, ha nem a legfontosabb pozíciójáig vezette: a zeneszerző tanársághoz. A jövő formálódik nap, mint nap az ő kezei közt.”
“Csapó Gyula örökösen szenvedélyes alkata és folytonosan közlő lénye összetéveszthetetlen. Mindent véresen komolyan vesz, mint egy gyermek, ugyanakkor ismer és tud, mint egy ezeréves buddha. Álljon itt példaként két részlet, amit a saját interjúja meghallgatása után írt nekem levélben: „Tévesen mondtam azt, hogy Cage tanított volna engem, hivatalosan egyáltalán nem tanított, csak kétszer is, saját kezdeményezéséből ösztöndíjat szerzett nekem, és többször jártam Nála, hosszú beszélgetések voltak ezek és még tamalest is főzött nekem! És kottákat kért s kapott a kollekciójába. Igazi barátság alakult ki köztünk, a koncertemre is eljött a Lincoln Centerbe és azt mondta, hogy a darabom tetszett neki a legjobban a műsorban. Nem ragaszkodom javításhoz, mert indirekte valóban “tanáromnak” tartom valahol, de formálisan nem tanított. (…) Egy tegnapi újra hallgatásnál szúrtam ki azt, hogy az “üres tér”-re vonatkozó mondatokat véletlenül Samuel Beckettnek tulajdonítottam, holott az nyilvánvalóan Peter Brook. Ez nem maradhat így, valamilyen formában ott kell legyen, hogy tudatában vagyok sajnálatos tévedésemnek…” Íme, itt van, nem maradt úgy.”
“Brandenburg Ádám spirituális indíttatású személyisége és ebben gyökeredző zeneszerzése teljesen egyedivé avatja generációjában. Egyházi szolgálatot végző rocker muzsikus léte érdekesen keveredik örökké önmarcangoló, imádkozva alkotó egyéniségével. Ennek a kettőségnek az egy testben éléséről beszélgettünk, az alkotás szégyenlősségéről, az „üzenet” átadásának fontosságáról és lehetőségeiről.”
“Tihanyi Lászlót még a zeneakadémiai évek alatt ismertem meg, bár hivatalosan tanárom sosem volt. Mindig tökéletesen úriember modora és kitűnő öltözködése már akkor is feltűnt és diák szememben nagyon tanárrá tette. Aztán később, egy balatonföldvári kortárszenei koncert utáni beszélgetés alatt derült ki, hogy a jól öltözöttség feletti kedvesen hunyorgó tekintet és előzékeny félmosoly micsoda humort és találó megjegyzéseket rejt a világra, helyzetekre, emberekre. Mikor végeztünk az akadémián, onnantól azonnal kollégaként kezelt és beszélgetett velünk, valaha volt diákokkal, amely beszélgetések minden esetben érdekesek és szellemesek voltak, valami bon mot-val a találkozás végén. Most sem kellett csalatkozni ebben.”
“Dragony Tímeát állandóan vibráló és lelkesen kommunikáló személye már diák korunkban is feltűnővé tette. Hihetetlen lelkesedéssel és elszántsággal képes szervezni, olyan ember, aki már abban is örömét leli, hogy találkozott egy művész társával. Zenéjének őszintén vállalt romantikus és túláradó jellege sok embert tud magával ragadni és lendületes szimfonizmusa sokakat tölt el lelkesedéssel. Most megpróbáltunk a mélyére menni ennek az energiának, hogy honnan táplálkozik és azt is megpróbáltuk kideríteni, hogy merre tart.”
“Fekete Gyula tanárom volt a zeneakadémiai évek alatt. Nála tanultunk hangszerelést, prozódiát, de alakja mégis inkább állandóan szervező attitűdje miatt maradt meg igazán nekünk. Ő volt az, aki nagy vehemenciával vetette bele magát a nemzetközi kapcsolatok építésébe, ezáltal is rengeteg növendék tanulmányait gazdagítva külföldi élményekkel. Hozzá fordulhatott bárki, akinek ilyen irányú tervei, vagy vágyai voltak, mindig volt egy ötlete, ami használhatóvá vált. Állandóan segíteni akaró gyors léptű alakja jellegzetessége lett a zeneakadémiai folyosóknak, és ő az, aki később a mai világ kívánalmai felé fordította a zeneszerzés tanszak hajóját.”
“Tornyai Péter generációjának egy markáns egyénisége. Számtalan versenygyőzelme után is megmaradt személyiségének állandóan kutató, kereső vonása. Zeneszerzését minden darabnál az alapjaitól építi fel, megszokásnak, már bevett megoldásnak nem enged teret, ami által egy felfedező attitűdje található meg mindig alkotásaiban. Erről a szemléletről, az aktív zenélés és komponálás közti összefüggésekről, kamarázásról és a koncertről, mint színházi élményről beszélgettünk.”
“Sáry Bánkot még a Zeneakadémián ismertem meg, mindig is egy különleges aura vette körül. Apja és nagybátyja által sokunk által irigyelt személy volt, hiszen abba nőhetett bele már kisfiúként, amit mi minden erőnkkel meg akartunk ismerni. Neki „kéznél voltak” az elődök, vagy az ő általuk használt technikák, gondolkodási módok. De ennek természetesen vannak árnyoldalai is, amikre nem is gondolna az ember. Így természetesen beszélgettünk erről is, egy gyerekre, majd alkotóra gyakorolt hatásáról és sok minden másról is, ami érint egy ilyen speciális helyzetben lévő zeneszerzőt.”
“Dobri Dániel a fiatal nemzedék egy rendkívül energikus alakja. Az az elkötelezett munka, amit Székesfehérváron a kortárs zene érdekében végigvisz, az példaértékű lehetne sok más vidéki zenekarnál is. Nyitottsága és a korszellemen alapuló érdeklődése egyedivé teszi látásmódját, megfogalmazásait. Érződik rajta az eredendően színházi indíttatás, ami koncert darabjait is áthatja. Könnyű vele beszélgetni az élet személyes dolgairól és érdeklődése a világ történései iránt lehetővé teszi a fesztelen, önreflexív társalgást is.”
“Serei Zsolt barátságos és mindig humorra kész lénye régóta meghatározó figurája a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának. Ha hozzá fordult az ember, akkor mindig kapott egy jó szót, vagy egy találó bon mot-t. Ez nagy kincs tud lenni akkor, amikor az ember fiatalként mindenben csak a problémát látja és elveszik a megoldások tengerében. Diákként meg lehetett tanulni tőle azt, hogy a munkát vegyük komolyan, ne magunkat és azért élvezni is illik azt, amit csinálunk, nem csak szenvedni tőle. Ez az életfilozófia kerül elő mostani beszélgetésünkben is, mint általában, ha összefut vele az ember.”
“Varga Abigél a legfiatalabb generációhoz tartozik. Ilyen fiatal korban mindig érdekesek a törekvések az új és még nem ismert felé, és mindig izgalmas egy új perspektíva, egy új gondolatvilág megismerése. Még frissek a célok, még széles spektrumban láthatóak a lehetőségek. Nagyon várom mindig ezeket a beszélgetéseket, ahol a fiatalok lendületével, kíváncsiságával lehet találkozni, mert mindig új színt adnak hozzá a zene széles horizontjához.”
“Zombola Péter zeneszerzővé válásának története, a zene megmentő erejének az egyik legerősebb példája. Aztán az élet dolgaival való szembenézés, majd az új kihívások megélése, mind egy olyan alkotót mutatnak fel, aki bármit képes alkotó energiává formálni. Ezeknek az önismereti utazásoknak a megéléséről beszélgetünk az őszinteség erejével, és rendre felmerül az alkotóművészet örök kérdése, a hogyan tovább.”
“Selmeczi György színházi mesterem volt, miatta kezdtem el prózai színházakban is dolgozni, és rengeteg közös operaprodukciónk volt, amiben én betanítottam, színpadiztam neki, vagy amit épp kellett. Lánya pont egyidős volt velem, és mivel egy zongoratanárhoz jártunk zeneiskolába, így 11 éves korom óta ismerem „A Gyurit”. Sokszor voltam tanúja színház-zeneszerzői tetteinek, lettem részese azoknak a pillanatoknak, amiből „a Selmeczi-legenda” táplálkozik teljes joggal. Ám zeneszerzésről mindig is annyira mást gondoltunk, hogy ez egy olyan terület volt a beszélgetéseinkben, amiből eszmecsere, avagy az egyet nem értés kreatív vitái születtek meg. Az elmúlt nagyjából 27 év alatt, amióta rendszeresen beszélgetünk, sok minden egyszerűsödött, ráhagyódótt, új szempontokkal teli, vagy épp megértőbb lett. De egy sosem változott: az a színtiszta élvezet, amikor egy ekkora tudású és rálátási képességekkel rendelkező ember csatasorba állítja tapasztalatait és érveit, az minden pénzt megér. Ez a beszélgetés sem volt más.”
“Horváth Balázs bátyámnak volt osztálytársa a Bartók konzervatóriumban, ezért már nagyon korán megismertük egymást. Jókedélyű és mindig kíváncsi természete okán nagyon hamar jóban lettünk. Mivel ugyanakkor voltunk fiatalok, így nagyon sok felfedezést együtt tettünk meg a zene területén, ezért természetszerűleg a szótárunk és az élményanyagaink is közösek. Így ez a beszélgetés talán egyel „bennfentesebb”, mint az megszokott, de ismét nagyon jól esett beszélgetni a szokásos lendületes közlésmódunkkal és kíváncsiságunkkal a másik iránt, hogy éppen mit fedezett fel, hol jár emberileg. Nagyon jellemző kettőnkre, ahogy az interjú után felálltunk az asztaltól: „na, most megint mehetek haza és gondolkodhatom egy hétig azokon, amiket mondtál!”
“Faragó Bélával színházi munka kapcsán találkoztam. Ő volt akkor a Bárka Színház zenei vezetője már megalapítása óta, és az a szerencse ért, hogy később őt válthattam ezen a poszton, mert elment operát komponálni. Egy halk szavú, visszahúzódó embert ismertem meg benne, aki tökéletesen el tud merülni bármilyen zenei világban. Ő az, aki eggyé válik a zenei anyagával, nem kívülről szemléli, vagy technikailag akar rajta munkálkodni. Neki kell a zsigeri érzés, a szóval nem megfogalmazható. Így aztán igazi öröm volt nekem, amikor vállalta, hogy leül velem és beszélgetünk az alkotásról, amit ő nagyon ritkán, vagy csak szűk társaságban szokott megtenni.”
“Derecskei Andrással nagyjából ugyanakkor jártunk a Bartók konziba és a Zeneakadémiára is. Feltűnő és humort szerető énje mindig kivívta a társaság figyelmét, amely tulajdonságát énekes apjától örökölhette. Már akkor is tipikus színházi, gyors észjárású humora volt, és épp ilyennek hallatszik sok kompozíciója is. Bár az akadémiai éveink alatt sosem beszélgettünk, mégis biztos voltam benne, hogy beszélgetésünk flott és érdekes lesz. Biztosíték volt rá játékos énje (ragaszkodott hozzá, hogy ne áruljam el neki előre a zenéket, hadd találja ki) és az, hogy mára elég tapasztalatot szerzett a nagyvilágból ahhoz, hogy érdekes összefüggésekben, fénytörésekben lássa magát, és a világban elfoglalt pozícióját.”
“Kutrik Bencével nem ismertük egymást a beszélgetés előtt. Életútja rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert ő is az egyik jó példája annak, hogy milyen különleges és kiszámíthatatlan utakon lehet eljutni a zeneszerzéshez. Konok kitartása és állandó kezdeményezőkészsége azonnal nyilvánvalóvá vált előttem, és egy olyan alkotó képét festette fel ez alatt a bő óra alatt, aki mindenképp kiharcolja, hogy odafigyeljenek rá. Márpedig ez az egyik legfontosabb ismérve egy alkotónak.”
“Márta Istvánnal színházi vonalon ismerkedtünk meg 2010-ben. Addigra már természetesen nekem ő a legendás „Mártapista” (így, egyben) volt. Aztán bementem az irodájába tárgyalni és a mindent elsöprő lezsersége azonnal lebontotta a tiszteletből adódó nehézségeket. Pont két percen belül mesélt olyan történeteket az életéből, amik annyira szórakoztatóan szürreálisak voltak, hogy olyat csak az élet és nem egy ember találhat ki, legyen bármilyen jó fantáziája. Öt percen belül már otthon éreztem magam nála, fél óra múlva pedig már régi barátokként váltunk el. Emlékszem, hogy amikor mentem lefelé a lépcsőn azon gondolkoztam magamban, hogy a becenéven szólított színházi emberek azt kiérdemelték, nem szerezték. „A Mari”, „A Pista”, „A Frici”. Csak le kell ülni velük beszélgetni. A többit ők intézik.”
“Dubrovay László már konzis korunkban egy olyan név volt, akit nem csak mi zeneszerzők, hanem a zenészek is jól ismertek. Új játékmódokat kutató darabjai állandó beszédtémává tették a zenészek közt, hogy ki, mit és hogyan próbált előcsalogatni a hangszeréből. Aztán később ismertük meg hangrendszeri elméletét és kutatásait, ami mind-mind egy izgalmas és állandóan kutató elme bizonyítékai voltak. Épp ezért nagyon vártam a beszélgetésünket, amikben ezekre mind rákérdezhettem és tanár úr lendületes előadásában meg is kaptam a válaszokat, sőt sokkal többet is annál. Nyolcvan év, szorgalmasan végigdolgozott pálya tanulságait, meglátásait. És ami mindezt még inkább érdekessé teszi, hogy aki ezt elmeséli, az nem csak nagy idők tanúja, de ezen idők formálója is.”
“Lázár Dániel is a legfiatalabb zeneszerző generációhoz tartozik. Fiatal korát meghazudtolóan tudja, hogy mit és hogyan akar a zenében, szakmában. Egész lényében lendületes, nem csak fogalmazásában, hanem elgondolásaiban is. Nagyon jó vele beszélgetni és mint az olyan emberek általában, akik pontosan fogalmaznak, az volt a reakciója magára az interjú után: „fogalmazhattam volna pontosabban!”
“Madarász Ivánt még konzervatóriumi éveim alatt ismertem meg hírből, mint összhangzattan tanárt. Én ugyan nem jártam hozzá, de tanítványai rendszeresen kérdeztek engem: „te érted ezt a megfogalmazást?” És bármi, amit kérdeztek tőlem évfolyamtársaim, az mindig érdekes, mindig valamire máshogyan rávilágító mondat volt, olyan, amin el kellett gondolkodni. Egyszóval: izgalmas. Később ismertem meg darabjait, amik ugyanígy váratlan eszközökkel és felépítésekkel hívták fel a figyelmet magukra. Így aztán alig vártam, hogy végre hosszabban, semmitől sem zavartatva beszélgethessünk. Friss és szellemes meglátásai most sem hagyták cserben, és tanulságoktól sem mentes mondatain most is érdemes tovább és elgondolkozni.”
“Muntag Lőrinc ugyanúgy Vidovszky tanítvány volt, mint én, bár jó pár évvel később. Ebből következően sok mindenről ugyanaz a szerzett tudásunk, ám ő már mégis egy másik generáció a meglátásaiban, fogalmazásaiban. Amikor elment tanulni Svájcba nagyon szurkoltam neki, hogy találja meg mindazt, amit itthon hiába keresett. Sikeresen elértem épp, amikor itthon volt, így a mostani leülésünk a svájci és egyéb külföldi tapasztalatok összegzése, számba vétele is lett. Egy izgalmas pályát bejáró, egyedi gondolkodású alkotó híradása a jelenről.”
“Decsényi János jellegzetes alakja már konzis korunk óta ismert volt előttünk. Nem volt olyan kortárs zenei koncert, ahol ő fel ne tűnt volna hallgatóként. Állandó kíváncsisága közismert volt, és sokszor beszéltünk róla már akkor is zeneszerzői „nagyöreg”-ként. Pedig akkor „csak” a hetvenes éveit taposta. Elektronikus darabjainak kísérletező jellege, illetve hagyományos darabjainak teljesen egyéni nyelve természetesen vált ki mindig kortársai környezetéből. Most, 97 éves korában, befejezett életművével a háta mögött, mit sem változott tekintetének kíváncsi volta, érdeklődése a kortársak iránt és szellemének üdítően pontos világlátása. Nagy élmény volt vele tölteni pár órát és megtapasztalni egy beteljesített élet öreg békéjét.”
“Egy Kurtág György interjúhoz bármi személyeset írni szinte lehetetlen. Olyan mennyiségű vélemény és ellenvélemény, hódolók és ellenzők, magyarázók és félreértők, barátok és magukat annak vallók vannak művészetével és személyével kapcsolatban az egész világon, hogy az ember nem akar belelépni ebbe a folyóba. Inkább rezignáltan megállapítja: ez a folyamat már körülötte évtizedek óta úgy pezseg, ahogy csak a klasszikus kánonbéli nagyoknál. Így inkább csak azt írom: hálás vagyok az életnek, hogy megadta nekünk ezt a két órát, amikor leülhettünk csendben és jókedvűen, hogy végigbeszélgessünk két órát a zenéről, emberekről, alkotásról.”
“Tóth Péter nem a harsány zeneszerzők közé tartozik. Ám állandóan figyelő természete mindig kidomborodik pontos megfogalmazásaiban és határozott világlátásán. Azon kevesek közé tartozik, akik tudják mit szeretnének a zenétől, és mi az ő útja zeneszerzőileg. Organizáló énje nem csak komponálásában, hanem a zenei életben is állandóan megmutatkozik. Beszélgetésünkben igyekeztünk végigjárni azokat az utakat, amik elvezettek azokig a felismerésekig, ami mára őt és zenéjét meghatározza.”
“Huszár Lajos tépelődő alkata mindig is ismert volt a fiatal zeneszerző körökben. Hihetetlenül fordulatos pályája és az önreflexió állandó jelenléte egészen kivételes személyiséggé tette, de nem csak a mi szemünkben. Erre álljon itt egy példa, amit a vele elkészült interjú meghallgatása után írt nekem: „Egy dolgot hibásan mondtam, Velencében Nono-intézet ill. múzeum van, nem Schönberg. Sajnálom, hogy összezavartam őket. (…) Az az észrevétel is az interjú kapcsán keletkezett bennem, hogy Te mindig azt kérdezed, hogy az illető darabnál milyen rendszer, milyen gondolatiság irányított. Semmilyen! Magamat akartam kifejezni – ennyi az egész. Mindig az a darab sikerül jobban, amelyik összhangban van saját “belső tartalmaimmal “. Az is érdekes, hogy mennyi vallási ihletettségű művet írtam, mégsem tudom eldönteni, hogy “jó keresztény” vagyok-e, vagy sem. Mindegy – ez áll közel hozzám, és kész. (…) Én keresztelésileg, apai ágon evangélikus vagyok, de ugyanakkor, édesanyámat követve, katolikusnak is érzem magam. Hát ilyen vagyok, ilyen tökéletlen.” Én egyszerűen csak úgy mondanám (nagybetűvel): Emberi.”
“Gryllus Samut egy szombathelyi Bartók szeminárium alkalmával ismertem meg, ahol mindketten az adott ad hoc kamaraegyüttesben játszottunk. Akkor elcsodálkoztam azon, hogy hogyan lehet valaki egyszerre otthon a kortárs zenében, jazzben, alternatív rock vonalon és a népzenében egyaránt. Aztán csak pár szót kellett váltanom vele és rögtön kiderült, hogy ez a fajta nyitottság a világon mindenre vonatkozik. És az eltelt évek alatt is csak ennek az érdeklődési spirálnak a tágulását lehet észrevenni nála és még egy nagyon irigylendő dolgot: az éppen megtalált ügyben való töretlen hitet. A vele való beszélgetés mindig hoz valami új szempontot, valamit, ami evidens, de valahogy mégsem gondoltál rá.”
“Horváth Márton Levente mindig is érdekes színfoltja volt a zeneszerző társadalomnak már konzis korától kezdve, amikor is megismertem. Zeneszerzőként orgonistasága mindig átütött zenéjén, igazi folytatója ő a nagy orgonista-zeneszerző elődöknek. Ám ami mindig is egyedivé tette az ő személyiségét a legfiatalabb korától kezdve és a mostani beszélgetésünk alatt is örömmel láttam, hogy ez ugyanúgy felizzik unos untalan: a lelkesedni tudás valamiért. Zenékért, zeneszerzőkért, vagy épp egy gondolatért. Ez az őszinte, rajongásig bármikor felhevülő jellemvonást mindig is irigylésre méltónak gondoltam, mert olyan teljes odafordulást feltételez az adott embertől, ami ritka a mai korunkban. A mostani beszélgetésünk sem mentes ettől a jellemvonástól, így egy igazán őszinte és érdekes interjú kerekedett a találkozásunkból.”
“Szentpáli Roland azon kevesek közé tartozik, akit már konzis kora óta ismer mindenki a zenészberkekben. Így mi is nagyon korán találkoztunk, bár akkor még inkább fantasztikus tubásként volt számontartva, mint zeneszerzőként. Aztán 40 évesen, elképesztő szóló muzsikusi karrierrel a háta mögött beült újra az iskolapadba, hogy egy nálánál tíz évvel fiatalabb zeneszerzőtől tanuljon és elvégezze a zeneszerzés szakot. Amikor először kérdeztem tőle, hogy miért, annyi volt a válasz: „Mert érdekelt!”. Ez a fajta evidens nyitottság az, ami megjelenik a mostani beszélgetésünkben is, a tanulási lehetőség állandó keresése és a világ megértése iránti permanens vágy.”
“Hollós Máté jellegzetes alakja mindig felismerhető egy kortárs zenei eseményen. Nem csak számos titulusa okán szokott jelen lenni, hanem amiatt is, hogy hátha lát/hall valami olyat, ami állandó szervező énjének új táptalajt adhat. Beszélgetésünk a híres családi gyökereknél kezdődött, mert sosem egyszerű, ha az embernek három generációnyi híresség van a családjában. Ennek a feldolgozása és új, saját perspektívába helyezése már elegendő feladat lenne egy alkotói életútra, nemhogy még azok a plusz feladatok, amiket már annak idején, vagy akár napjainkban magára vállal. Egy állandóan tevékeny, megpihenni nem tudó ember képét kapjuk meg, akit a kor sem lassít, sőt.”
“Csemiczky Miklós a tanárom volt a Bartók konziban. Hallgatag és mindig figyelő énje feladta a leckét tanulóként, hogy hogyan is lehet vele kapcsolatba kerülni. Aztán ez lassan megváltozott, ahogy teltek az évek és kikerültünk a Zeneakadémiáról, úgy lett egyre kommunikatívabb az emberrel. Így aztán biztos voltam benne, hogy egy érdekes, ám sok mindennek új perspektívát adó beszélgetésben lesz részem, és ez a várakozásomnak megfelelően pont így is lett. Örültem, hogy nyíltan lehetett beszélgetni szakmáról, életről és a zeneszerzés mikéntjének néha már-már misztériumba hajló oldaláról is.”
“Szigeti Máté alattam járt négy évvel a Zeneakadémián. Közös főtárgy tanárunk okán sok minden szótárunk lett közös az évek alatt, és sok szakmával való tapasztalatunknak lett ugyanaz az origója. Ám mindig örömmel láttam viszont, hogy teljesen mások lettek a konklúziói ezeknek a tapasztalatoknak, és hogy gondolkodásának szabadsága sosem veszett el. Nagyon érdekes volt számomra, ahogy a régizene beszüremkedett a zenéjébe és hogy hogyan képes e két látszólag teljesen távoli világot összekapcsolni. Mivel külföldön él már régebb óta, nagyon örültem, hogy leülhetünk beszélgetni egy kiadósat, ahol minden fontos téma előkerült abból, ami érdekel minket.”
“Király Lászlóval legelőször a balatonföldvári kortárszenei napokon találkoztam. Kitűnt termetével és már-már különcnek mondható öltözködésével. Később ismertem meg impulzívan fogalmazó lényét, ami párosul a rádióban eltöltött idők eredményével: a flott fogalmazás képességével. Így egy igazán izgalmas és karakánul szókimondó beszélgetést vártam, ahol nyílt sisakkal lesz szó az alkotásról, stílusokról, szakmáról és ezeknek következményeiről. Nem kellett csalódnom.”
“Megyeri Krisztinával régóta ismerjük egymást, ám külföldre költözése és huzamosabb ott élése okán természetes módon kikerültünk egymás látóteréből. Épp ezért voltam nagyon kíváncsi rá, hogy hogyan élte meg ezeket az időket és hogy mi minden változott világlátásában a külföld és az évek hatására. Aztán ennél még sokkal több minden derült ki róla, és igazán árnyalt képet kaphattam arról, hogy hogyan is foglalkozik ilyen sokrétű módon (zeneszerzőként, zongoristaként, zenetudósként) a zenével.”
“Zarándy Ákost zeneakadémiai éveim alatt ismertem meg. Mindig is kicsit különcnek láttam őt, olyannak, aki nagyon tudja, hogy őt mi érdekli és kompromisszumot nem ismerve utána is jár. Ilyen élmény volt nekem a Frida Kahlo-ról szóló műve is, ami legelőször hívta fel a figyelmet magára szélesebb körökben. Jó volt annyi év után leülni vele és elbeszélgetni arról, hogy hogyan lett szerves része az életének a tanítás és hogy mennyire perdöntő egy fiatal zeneszerző életében az alma mater.”
“Bolcsó Bálinttal már Bartók konzis korunk óta ismerjük egymást. Rengeteget négykezeseztünk és két zongoráztunk ezek alatt az évek alatt, így jól ismerjük egymás zenei kezdeteit. Később az elektronikus zene felé vette az irányt az érdeklődése, és ez az egyik legérdekesebb alkotóvá tette az évek alatt. Kísérletei, majd kiérlelt módszerei az élőelektronikában teljességgel párját ritkítóak itthon, és mindenre nyitott szelleme számtalan új utat talált már. Mindig élvezetes időtöltés a munkáit hallgatni, de azután egy kicsit nehezebb dolog vele erről elbeszélgetni zárkózottabb természete miatt. Ezért is örültem, hogy most „hivatalos” keretek között faggathattam több, mint egy órán át erről a hihetetlen tempóban fejlődő és változó művészeti ágról, az elektronikus zeneszerzésről.”
“Varga Judit egy évvel fölöttem járt a Bartók konziba, és már ott kiderült mindenki számára, hogy világítóan tehetséges zeneszerző és zongorista. Mi csak sejthettük, amiben ő biztos volt, hogy ez a tehetség a szorgalmával párosulva kiemelkedő nemzetközi karrierhez és elismertséghez juttatja őt. Így válhatott a világ egyik legelismertebb zeneszerző tanszékének a vezetőjévé, műveit neves zenekarok játszák és a legnagyobb kottakiadók adják ki szerzeményeit. A látványos sikerek mögött húzódó magányos munkáról, szakmai kérdésekről beszélgettem vele.”
“Cser Ádámot a Zeneakadémián ismertem meg karmesterként és csak később apránként derült ki számomra, hogy zeneszerzéssel is foglalkozik. Ahogy egyre inkább megismertem őt, úgy derült ki, hogy elsődlegesen fontos számára a zeneszerzés és hogy micsoda érzelmi mélységeket jár ő meg egy-egy darabja kapcsán. Erről a nem szokványos útról, az alkotás megtalálásáról és terápiás voltáról beszélgettünk.”
“Olsvay Endrét a Bartók konzi folyosóiról ismertük csak, mert akkor tanított ott, amikor mi odajártunk. Komoly, hallgatag figuráját mindig tisztelettel köszöntöttük. Később derült ki aztán számunkra is, hogy tanári énje mögött egy rendkívül kedves, nyitott és érdeklődő ember van, aki képes humorizálni is, ha úgy adja a társalgás. Öröm volt beszélgetni vele a szakmáról és éles meglátásai tükrében sok minden magyarázatot lelt, ami odáig talányos volt a darabjaiban számomra.”
“Virágh András Gábort nemrég ismertem csak meg, bár hallottam már darabját több helyen is. Így aztán a beszélgetésünk igazán egy „első” beszélgetés volt. De nyíltsága és minden mondatát a végsőkig jól megfogalmazni akaró lénye hamar tette őt ideális beszélgető partnerré számomra.”
“Weber Kristóffal folytatott bármilyen beszélgetés biztosan meglepően fog alakulni. Gondolkodásának meredek fordulói, szemléletének meglepő aspektusai mindig váratlan energiákat adnak egy társalgásnak. Mivel a művészetet három különböző területen is műveli, így bőven volt miről beszélgetnünk és próbáltam követni őt az összes kanyarban.”
“Bánkövi Gyula állandóan mozgásban lévő énjét nehéz nyugalmi helyzetben találni. Mindig tervez, szervez, vagy épp megvalósít. Hihetetlen munkabírásának a végtelenül precíz időbeosztás a titka. Ő azon kevesek közé tartozik, aki képes az élet és a munka területén mindent beosztani magának és azon még kevesebbek közé, aki be is tudja azt tartani. Gondolkodásában és zenéjében is a jól elrendezett gondolatok híve. Erről a jól megtervezett életről és zenéről beszélgettünk.”
“Beischer-Matyó Tamással még konzis koromban ismerkedtem meg, Gyöngyösi Leventével és Horváth Balázzsal közösen tartott koncertjeink során. Jellemző volt rá sodró lendületű beszéde és a zenei humorhoz való vonzódása. Elképesztő termékenysége és könnyedsége, ami a komponálást illeti, már akkor is nyilvánvaló volt. Érdekes volt találkozni annyi idő után és egyben örömmel konstatálni, hogy a fentebb megemlített tulajdonságai mit sem veszítettek az idők során.”
“Szemző Tibort csak darabjain, Csoma filmjén és a 180-as csoportról szóló könyvön keresztül ismertem az interjú előtt. Bevallom nagyon vártam a beszélgetést, mert mindezen tapasztalatok azt mutatták nekem, hogy egy nagyon érdekes és „out of the box” gondolkozású emberrel fogok találkozni. Ez így is lett. Érdekfeszítő gondolatai és a megszokottól mindig eltérő látás módja rendkívül sok tanulsággal és friss szemléletmóddal ajándékozza meg a hallgatóját. Életútja, ami maga is az alkotásának része, hihetetlenül gazdagon tárja fel az állandóan kereső és találó embernek az alkotáshoz fűződő széles spektrumú lehetőségeit.”
“Szigetvári Andrea a Zeneakadémián volt elektronikus zeneszerzés tanárom. Lendületes órái egy számomra teljesen új világot mutattak be. Akkor sajnos még nem voltam vele tisztában, hogy később milyen fontos lesz számomra ez a világ és milyen szívesen fogom hallgatni is és követni a szinte követhetetlenül gyors technikai fejlődését. Energiája elapadhatatlannak tűnt már akkor is, és kíváncsi tekintete mindent figyelemmel tartott. Tízszer annyit dolgozott, mint bárki és bármilyen mélységig képes volt elmerülni egy témában. Ezért vártam most nagyon ezt a beszélgetést, hogy annyi év után újra találkozva vajon mi mindent fedezett fel és tapasztalt meg, hogyan gondolkodik most az elektronikus zeneszerzésről és mit lát a jövőbe tekintve.”
“Ajtony Csabával még Bartók konzis koromban ismerkedtem meg, amikor bejárt vendéghallgatóként a zeneszerzés óráinkra Fekete Győr Istvánhoz. Aztán később csak messzebbről követhettük, ahogy Bécs után Kanadát is meghódította mind karmesterként, mind zeneszerzőként. Sosem volt az az ember, akit órákig hallasz beszélni egy témáról, megnyilatkozásai mindig lényegre törőek és kurták voltak, némi nevetéssel fűszerezve. Épp ezért voltam nagyon kíváncsi, hogy ebben a helyzetben, amikor hosszabban kell beszélnie szenvedélyesen szeretett szakmájáról, akkor hogyan nyílik meg és az a rengeteg tapasztalat, amit külföldön szerzett, vajon merre vezette gondolatait akár a karmesteri, akár a zeneszerzői pályáján.”
“Szőcs Mártont nem ismertem személyesen a beszélgetésünk előtt, így nagyon kíváncsian vártam az alkalmat. Egy végtelenül komolyan gondolkodó fiatal zeneszerző képe bontakozott ki előttem, aki már a kezdetektől fogva tudja, hogy mit akar. Tapintatosan pontos megfogalmazásai mögött nagy érzelmek rejtőznek, aminek a megtapasztalása teljesen önazonossá tette a már hallott darabjaival. Mindig öröm látni egy nyitott, kíváncsi és határozott fiatalt, így beszélgetésünk nem csak élvezetes, de érdekes is lett egy pillanat alatt.”
“Nógrádi Péter visszafogott énjét csak távolról ismertem idáig. Így beszélgetésünk során volt csak szerencsém felfedezni ezt a kedves úriembert, akit a sramlitól kezdve az építészetig minden érdekelt. Csalódásoktól sem mentes alkotói útját végig jellemezte az elhatározottság, hogy mindenből mindig tanuljon és előre tekintsen.”
“Gémesi Gézát karmesterként ismertem meg, egy nagyszabású Mahler átiratot csináltunk egy nyári koncerten, amiben harmóniumon játszottam. A tanítva zenélési metódusa, már akkor feltűnt, pedig nem tudtam még róla olyan sok mindent. Később derült ki számomra a rá jellemző elkötelezett tanítási vágy, az átiratok sokasága és a jövő generációjáért való szüntelen dolgozás. Ezekről is beszélgettünk, meg a sajátos gondolkodásmódja kialakulásáról és arról, hogy mi is az igazán fontos az életben.”
“Solti Árpáddal most volt először igazán alkalmam beszélgetni. Pláne azóta, hogy külföldre költözött, kevésszer volt lehetőségem vele csak úgy összefutni itthon. Most is egyenesen a reptérről érkezett, ám ez nem látszott lendületén, sem elmesélési kedvén. Össze nem téveszthető alakja és fogalmazási stílusa most is tökéletesen kiderült minden egyes szófordulatában. Érdekes zenei elképzeléseiről, a külföldi és itthoni zenei élet különbözőségeiről és a mindent átható „kedély”-ről beszélgettünk.”
Fekete Győr István sokunk mestere volt a konzervatóriumi években. Dargay Marcellel arra vállalkoztunk, hogy portrét készítsünk róla közelgő születésnapja apropóján. Megpróbáltuk feltárni tanítási módszereit, és visszaemlékezések által megrajzolni felejthetetlen alakját, mondatait. Személyéből kiindulva olyan fontos dolgokat is érintettünk, mint a zeneszerzés tanítás aktuális kérdései, vagy a zeneszerző tanár felelősségét egy adott zenei környezetben, kultúrában. Ez a podcast egy különkiadás egy különleges emberről, az utóbbi 50 év egyik legmeghatározóbb zeneszerző tanár egyéniségéről, aki tavaly, 88 évesen, sajnos eltávozott közülünk.
“Reményi Attila neve teljesen egybeforrt Győr városával. A vidéki nagyvárosokban lévő zeneszerzés tanítás egyik bástyájának számított ő mindig is. Épp ezért nagyon kíváncsi voltam a vele való beszélgetésre, hogy a több évtized tanítási tapasztalatát hogyan tudja összegezni. Abban is egyedülálló, hogy a tanítás mellett ki tudta bontakoztatni a saját zeneszerzési pályáját is. Ezekről és sok-sok élettel kapcsolatos tapasztalatról beszélgettem vele. (A felvétel hangi minőségéért elnézést kérünk a hallgatóktól, sajnos aznap tesztelték a légkondicionáló rendszert és ez nyomott hagyott a felvételünkön is.)”
“Nagy Ákossal most volt alkalmam először beszélgetni, valahogy nem sodort az élet minket egymás közelébe. Ám leülésünk pillanatától kezdve olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Beszélgetésünkben könnyedén érintettünk minden nehéz témát és világrészeket átívelő problémákat is. Fogalmazásának gördülékenysége, szemléletének nyitottsága, kíváncsisága egy igazán érdeklődő, ugyanakkor állandóan tépelődő alkatot tárt elém.”
“Pintér Gyulával a beszélgetésünk alkalmával találkoztam először. Kedves és nyitott énje azonnal megragadott, pillanatok alatt úgy éreztem, hogy évtizedek óta ismerjük egymást. Nagyon kíváncsi voltam nála arra a ritkán megtalálható kettőségre, amikor egy alkotó nem csak egy területen alkot. Ugyanis nincs annál érdekesebb kérdés, ha egy ember képes komponálni és festeni is azonos szinten, hogy mi az, ami egy alkotás megszületésénél irányt ad a gondolatnak, hogy melyik úton jöjjön létre. Erről és még sok minden másról is beszélgettünk.”
“Futó Balázs a Zeneakadémián a legbelső zeneszerzői köreinkhez tartozott Dargay Marcellel. Nem csak darabjaiért, de zongorázásáért is oda voltunk. Rendszeresen adtuk elő egymás darabjait, így rengeteget időt töltöttünk együtt próbával, zenéről való beszélgetéssel, vagy csak úgy. Úgyhogy tudtam, hogy ez lesz az egyik legnehezebb interjúm, mert olyasvalakit kell faggatnom, akinek a válaszait nagyrészt tudom és akivel valahogy el kéne kerülnöm az „akol meleg” beszélgetést. Ez csak részben sikerült, de remélem így is el lehet kapni valamit ebből az izgalmas ám rendkívül zárkózott egyéniségből, aki csak ritkán nyilatkozik meg a világ előtt.”
“Szabó Barnával a Zeneakadémiai tanulmányaink alatt találkoztunk legelőször. Már akkor nagyon feltűnő volt gondolkozásának egyedi volta, ami szinte egyet jelentett a komplex többszólamúsághoz való vonzódásának kifejeződésével. Beszélgetéseiben épp úgy megjelent a többszólamú „szerkesztés”, mint a darabjaiban. Ugyanakkor feltűnő volt az, hogy nem engedte magát senki által befolyásolni, ami a stílust, vagy stílusról való gondolkodását jelenti. Ez az autonóm gondolkodás akkor, fiatal zeneszerző tanoncként, nagyon irigylendő dolognak tűnt. Ezért is voltam igazán kíváncsi, hogy az elmúlt évek alatt merre fejlődött az elképzelése a zenéről, annak szerkesztéséről és a világra gyakorolt hatásáról. Nagy örömömre, nem kellett most sem csalódnom a többszólamú beszélgetés szerkesztésében.”
“Sándor Lászlót, mint hegedűst ismertem meg és csak később vált előttem ismertté a zeneszerzői munkássága. Érdekes volt kívülről látni a zenei útjának kanyargásait, majd annak az útiránynak a megtalálását, ami mai napra jellemző lett rá. Elmélyedése a zenében olyan érdekes és érdekfeszítő eredményeket is hozott, ami nem csak zeneszerzőként tette őt ismertté, hanem kutatóként is. A reneszánsz vokálpolifóniában való elmélyedés zeneszerzői hatásairól, az élettel való párhuzamairól és a zeneszerzés kiismerhetetlen útjairól is beszélgettünk.”
“Kovács Zoltánt mindkét minőségében, zeneszerzőként és fagott művészként is ismertem már a beszélgetésünk előtt. Kedves, ám alig nyilatkozó énjéről is tudtam, éppen ezért nagyon vártam a találkozásunkat, hogy kicsit faggathassam. Minden olyan művésznél, akinél egy szinten van a hangszerjáték és a komponálás, érdekes téma az előadó és alkotóművészet egymásra hatása. Erről, az idő hiányáról, a Balatonról és még sok minden másról is beszélgettünk.”
“Szalai Katalint már konzervatóriumi éveim alatt megismertem, hiszen mesterünk, Fekete Győr István, óráira is bejárt. Az akkori énjéhez képest rengeteget változott mára, és épp erre voltam a leginkább kíváncsi, hogy mi minden vezette végig az útján. Beszélgettünk a tanulmányi kacskaringókról, a színház varázsáról, szakmai és privát stílusokról és egy második, párhuzamos karrier lehetőségéről.”
“Kedves Csanád mindig is egy rendkívül sok irányú tevékenységet folytató zeneszerző volt. Kitűnt már nagyon korán avval, hogy nem csak alkotóként, de közösségi szervezőként is az egyik legtevékenyebb tagja volt a zeneszerző társadalomnak. Sőt, ezen túlmenően szociális érzékenysége és szerepvállalásai is kiemelték kortársai közül. Ennek a sok irányú figyelemnek az indíttatásáról is és a zeneszerzésről, mint lehetséges társadalmi tényezőről is beszélgettünk.”
“Tóth Armanddal bár sosem beszéltem ez előtt az epizód előtt, ám színházi múltja és abból fakadó tapasztalataink sokasága, azonnal „régi ismerőssé” tett minket. Zenei indíttatásának komplexitása és egy hosszantartó gyerekkori betegség unikálissá edzette látásmódját és nyitottá személyiségét. Egy érdekesen független, nehéz döntésektől sem mentes pálya bontakozott ki élvezetes elmesélésének tükrében.”
“Molnár Viktort nem ismertem személyesen a beszélgetésünk előtt. Fiatal korát meghazudtolóan tépelődő, gondolatait sokszor inkább magában tartó, ám folyton figyelő embert ismertem meg. Őszinte érdeklődése a nagy dolgok, nagy összefüggések iránt vezette el többek között a kozmosz és világűr vizsgálatáig, ám épp így érdeklik a kis dolgok, hogy miből is tud felépülni a zenében valami. Érdekes beszélgetést folytattunk a közönség és alkotás örök témaköréről és arról is, hogy hogyan alakulhat ki saját stílusa egy fiatal zeneszerzőnek.”
“Bujdosó Mártont még konzis évei alatt ismertem meg, bátyám évfolyamtársa volt. Már akkor is külön utakon járt, kísérletezett és próbált valahogy megszabadulni a konformizmus minden formája alól. Mint oly sok kísérletező embernek, voltak, amik nem sikerültek, de voltak, amik nagy feltűnést keltettek. Aztán a nála tartott közös improvizációs alkalmaknak is híre ment, sok korosztályos zeneszerzőnek egy életre meghatározó élményei lettek ezek a kreatív találkozások. Kialakult róla ez a „pálya szélén szurkoló kolléga” kép, ami megítélésem szerint kissé fals és leegyszerűsítő. Ennek a kialakulásáról, jelenlegi helyzetéről és a külön utasság előnyeiről, hátrányairól beszélgettünk a rá jellemző friss és unikális szemszögből.
“Horváth Bálinttal összeköt minket volt Bartók konzis tanárunk, Fekete Győr István, személye. Az interjúk során fényesen kiderült számomra, hogy ez mennyit hozzáad egy interjúhoz, ha ugyanaz a tanár állította össze az alap „zenei-szótárunkat”. Így volt Bálinttal is. Bálint kedves és mélyen gondolkodó személyével alap kérdéseket feszegettünk. Ám túl mélyre mehettünk mert annak háromnegyedénél előugrott a technika ördöge és a teremben lévő vetítő vászon automatikája elszabadult, teljesen váratlan időpontokban engedte le a vásznat centikre, majd húzta vissza, néha másodperceken át. Így felvételünket újra és újra meg kellett szakítani, ezért a vége felé egyre töredezetebbé vált a legnagyobb sajnálatomra. Amikor a hősiesen végére értünk az interjúnak, mindketten tudtuk, hogy ebbe a beszélgetésbe „még maradt”. Ám így is fontos dolgokat tudtunk érinteni, csak sajnos nem olyan hosszban, mint azt megérdemelte volna. Majd egy legközelebbi alkalommal áldozunk a kifejtés istenének is.”
“Balázs Árpád a kodályi idők egyik utolsó, mai napig energikus, nagykövete. Az embernek semmi más dolga nincs, ha vele interjúzik, minthogy hátra dőljön és hallgassa a történeteket egy olyan korból, amit mára már csak könyvekből ismer; egy olyan látásmódról, ami már csak elvétve létezik; és olyan személyekről, akiket csak legendáriumokból ismer. Mindezt egyszemélyben hozza Balázs Árpád, a mindig élvezetes stílusában elmesélve.”
“Bartók Györgyöt látásból már zeneakadémiai éveim előtt is ismertem, ám a Zeneakadémián hozott minket hosszabb időre össze a sors, mert második évtől osztálytársunk lett Vidovszky László óráin. Egyéni, mindenkiétől elütő látásmódja már akkor feltűnt, gondolkodásának „out of the box” jellegére mindig lehetett számítani. Számomra érdekes volt leülni 20 év után beszélgetni vele, hogy mi változott az akkori énjéhez képest. Egy mélyen kutató, önmaga és a világ viszonyát állandóan elemző, ám mára sokkal pontosabban látó zeneszerző képe bontakozott ki a beszélgetésünk végére. Sok olyan szorongásról, teljesítménykényszerről, szociális beágyazódásról szóló mondat hangzott el tőle, ami minden művész számára megfontolandó.”
“Győrffy Istvánt ezidáig sajnos csak tanítványai elbeszéléséből ismertem. Bár fura módon mondatai, gondolatai velünk éltek a Zeneakadémián, hiszen tanítványai mindig idéztek tőle, emlegették őt, felidézték rendre egy zenei megvalósításnál, hogy ő most mit mondana. Ebből is sejtettem már, hogy egy erős egyéniséggel és határozott véleményű, nagybetűs Tanár úrral fogok találkozni, akiben olthatatlan a tanítási vágy. Ez pontosan így is lett, így semmi más dolgom nem volt, mint feltenni egy olyan kérdést, amiről elindíthatta pontos gondolatai folyamát és okfejtéseit. Nagyon örültem, hogy beszéltethettem moszkvai tanulmányairól, hiszen abból az időszakból ritkán jutunk politikamentes beszámolóhoz egy olyan intézményről, ahol a művészi nagyságok egymásnak adták a kilincset minden órán.”
“Horváth Barnabással is csak látásból ismertük egymást a beszélgetés előtt, ám ez mit sem érződik, amikor vele el kezd beszélgetni az ember. Tépelődő és állandóan megoldásokat kereső személyisége azonnal átjött már az első mondatok után. Érdekes beszélgetést folytattunk eklektikáról, stílusról, generációk kérdéséről, arról, hogy kinek mit lehet és szabad.”
“Zámbó Jonatán a fiatal generáció egy eltökélt tagja. Azzal az akarattal, ahogy folytonosan önmagát inspirálva egy kis faluból feljutott Pestre, ugyanolyan lendülettel és elhatározottsággal folytatja jelenleg is a pályáját. Beszélgetésünk közben világosan kiderült, hogy semmit sem tud, vagy akar félvállról venni, legyen szó kutatásról vagy kompozícióról. Izgalmas látni egy ilyen tudatos kezdést és még érdekesebb lesz majd évek múltán visszanézni, hogy merre is alakult ez a lendületes pályakezdés.”